Jump to content

MAGYAR FILM NYERT DÍJAT CANNES-BAN

2016. 05. 20. 11:32

Andrasev Nadja A nyalintás nesze című animációs rövidfilmje a cannes-i filmfesztivál Cinéfondation nevű programjában versenyzett, amelybe minden évben a filmes egyetemek legjobbnak tartott műveit hívják meg. Bodor Ádám Megbocsátás című novellája által inspirált kisfilm tizenhét másik alkotással volt versenyben, végül megosztva kapta a Cinéfondation harmadik díját.

Az elismerés 7 500 eurós pénzjutalommal jár. A kategória díjairól Kavasze Naomi japán rendező elnökletével döntött a nemzetközi zsűri. Gratulálunk Andrasev Nadjának!
"Szürreális élmény, nem tudom, mikor fogok felébredni ebből az álomból" – öntötte szavakba a boldogságban úszó Andrasev Nadja az Origo Filmklub helyszínen tartozkodó riporterének, hogy milyen érzés díjat nyerni Cannes-ban.

Nem számított arra, hogy nyer, sőt, már az is meglepte, hogy egyáltalán meghívták a fesztiválra. Nagyon jónak tartotta a versenyfilmeket, és az ismeretükben nem gondolta volna, hogy egy olyan alkotást is díjaznak majd, amely egy társadalmi üzenet kibontása helyett egy személyesebb történetet mesél el.

A díjátadó kezdete előtt azért átfutott az agyán, hogy nyerhet. Az egyik szervező ugyanis helyeslően nyugtázta, amikor a folyosóhoz közel foglalt helyet, vagyis egy olyan székre ült le, ahonnan könnyű lesz kikecmeregni a színpadhoz.
"Remegtek a lábaim, alig találtam fel a színpadra. nem tudtam mit kell csinálni, de szuper volt" – idézte fel a kedvünkért a bejelentés utáni pillanatokat. Örült, hogy nem kellett beszélnie, és amúgy sem készült köszönőbeszéddel. Szimpatikusnak találta a színpadon uralkodó barátságos légkört, úgy érezte, hogy mindenki örül a másik díjának is.

"A nyalintás nesze egy magányosan éldegélő, csak a szobanövényei társaságát élvező nőről szól, akinek a látványa szinte megbabonázza a szomszédasszony elkóborolt macskáját. Bizsergető és mégis finom a szexuális töltete, visszafogott és egyben pajzán" – jellemezte kritikájában a kisfilm hangulatát Kovács Bálint.

Andrasev Nadjának mindig is szenvedélye volt az animáció, de kacskaringós volt az út, amely most egészen Cannes-ig röpítette. Bölcsészként szerzett diplomát, aztán játékfilmek másodasszisztenseként dolgozott, többek között A nyomozó, a Valami Amerika 2 és a Liza, a rókatündér forgatásán is segédkezett. Harmincegy évesen vették fel a MOME animációs szakára.

Már önmagában a cannes-i meghívás hatására számos megkeresés érkezett hozzá más fesztiváloktól, hogy oda is nevezzen a filmjével. Ezzel a díjjal remélhetőleg még több ajtó megnyílik Andrasev Nadja előtt. 
A diplomafilmet a magyar filmkritikusok idén januárban a legjobb animációs film díjával jutalmazták, és a cannes-i premiert követően az animációk legfontosabb nemzetközi seregszemléjén, Annecyban is a versenyprogramban szerepel.

Forrás: origo.hu