A GE informatikai vállalat 25 ország IT szakértőit, szoftvermérnökeit, valamint profi és amatőr programozóit hívta játékba, hogy megfejtsék, miről beszélgetnek a számítógépek bináris nyelven. Több mint ezer szakember csatlakozott a „GEeks go for gold” nevű játékhoz a Twitteren, hogy informatikai és kódfejtő képességeiket felhasználva előrébb jussanak a játékban.
Magyarország egyike azon országoknak, ahol a legmagasabb volt a résztvevők aránya. A világ kódfejtőinek elitjéből csak Szabó Zoltánnak, a 29 éves fizikusnak, a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet munkatársának sikerült rájönnie a megoldásra.
"Ez volt a tökéletes kihívás számomra. Mivel a kriptográfia nagy szenvedélyemmé vált az elmúlt évben, nem gondolkodtam sokat azon, hogy csatlakozzak a játékhoz” – mondja Szabó Zoltán.
„A játék első két feladata viszonylag könnyű volt, de a harmadik feladvány megoldása két hétig tartott” – tette hozzá. A fizikus jelenleg azt várja, hogy a világ többi informatikusa is megfejtse a feladványt, mivel a verseny még nem zárult le.
A fiatal magyar szakember két hét alatt fejtette meg a feladványt, így ő nyerte meg a 10 000 dolláros díjat (ez átszámítva körülbelül 2,76 millió forint), amelyet a GE annak a játékosnak ajánlott fel, aki elsőként fejti meg a kódot. Szabó Zoltán azért jelentkezett a versenyre, hogy a doktori értekezésének írása közben frissítse elméjét.
A nemzetközi megmérettetés nyerteseként nem csak a 10 ezer dolláros díjat kapta meg, de részt vehet a GE Minds + Machines elnevezésű, San Franciscóban, novemberben megrendezendő konferenciáján is, ahol olyan szakemberekkel találkozhat, akik szintén megértik a mesterséges intelligencia emberi nyelvét.