A magyar síugró júniusban Besztercebányán, júliusban pedig Berchtesgadenben nyert versenyt, az augusztusban, a nemzetközi szövetség (FIS) égisze alatt rendezett Alpen Kupa elnevezésű, háromállomásos, hat versenyből álló németországi sorozatban pedig négyszer győzött egy-egy ötödik és nyolcadik hely mellett, így összetettben is az élen zárt - írta meg a Magyar Sí Szövetség.
Ezután a németországi Oberwiesenthalban rendezett kontinentális kupán a pontszerző, 29. helyen végzett 78 méteres ugrásával, s ezzel kiharcolta a jogot arra, hogy ingyenesen részt vegyen a világ-, és a kontinentális kupa összes versenyén az idei szezonban.
A világkupa sorozat azért is nagy jelentőségű, mert a mezőnyből 35 fő kvótát szerezhet a 2018-as pjongcsangi téli olimpiára.
Molnár László, Vörös Virág edzője azt mondta, négy vk-versenyen tervezik az indulást, illetve ott lesznek a 2017-es finnországi világbajnokságon is.
„Úgy gondoltuk, hogy ebben a szezonban inkább a versenyekre koncentrálunk az edzőtáborok helyett, Virág így több tapasztalatot tud szerezni. Az eddigi eredmények egyértelműen minket igazolnak” - idézte a szövetség közleménye Molnár Lászlót.
A női világkupa december elején kezdődik.