A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a “Hey, Google” vezényszó után vezetés közben anélkül tudunk jelenteni az úton várható meglepetésekről (traffi, útmunka, stb) a többi autósnak, hogy hozzá kéne nyúlnunk a készülékhez. A frissítést már megkapták az amerikai felhasználók.
A tech-óriás még 2013-ban vásárolta fel a Waze Mobile-t közel egymilliárd dollárért (egészen pontosan 996 millióért), és akkor sokan vakarták a fejüket, hogy nem fogja-e azonnal kinyírni az appot, mint a Maps egyik nagy konkurensét. Szerencsére a Waze-t élni hagyták, és az utóbbi időben több frissítést is kapott (mellette persze pumpálják az újdonságokat a Maps-be is).
Az új frissítés egyelőre csak az Androidosoknak fog járni, az iOS-t futtató júzereknek még nem adtak ki tájékoztatást, hogy mikorra várhatják a Siri-Waze-nászt.