Laptopok a kézben, ujjak a billentyűzeten, szárnyaló kreativitás és kitartó csapatmunka a legvégsőkig - így születtek meg az idei ChaosStack feladatainak megoldásai közel 10 óra leforgása alatt. A háromfős nyertes csapat keményen megdolgozott a győzelemért.
50 lelkes versenyző gyűlt össze nemrég Budapesten, hogy próbára tehessék magukat a legkülönbözőbb fejlesztői területeken. A ChaosStack fejlesztő verseny egy igazán egyedi kezdeményezés a hazai IT-s versenyek között. A hagyományos algoritmus elméleti versenyek kereteiből kitörve a céljuk, hogy a szigorú értelemben vett szakmai tudás mellett olyan képességeket is próbára tegyenek a verseny során, mint a mérnöki problémamegoldás vagy a csapatmunka.
Egy jó fejlesztő kitartó, képes komplex problémákat értelmezni és alkalmazkodik a rendelkezésre álló erőforrásokhoz, valamint az egyéb, ügyfél specifikus megkötésekhez is. Idén a legagilisebb programozóknak Király Bálint, Móricz Tamás és Rabatin Gábor csapata bizonyult.
"Már több éve ismerjük egymást a BME Simonyi Károly Szakkollégium révén, több közös projektben is dolgoztunk már együtt, de ez volt az első közös versenyünk. A versenyen több olyan feladattal is találkoztunk, amit más környezetben nem is próbáltunk volna megoldani. A programozás szinte minden területéről érkeztek feladatok, volt webfejlesztéssel kapcsolatos, algoritmikus megoldást igénylő, adatvizualizációs, és még sorolhatnánk, összesen 11 darab" - nyilatkozta Rabatin Gábor, akinek elmondása szerint a feladatmegosztás és az egész napon át tartó koncentrált figyelem megtartása volt a legnehezebb.
A ChaosStack győztesei és résztvevői is olyan fejlesztők, akik komfortosan mozognak a valós piaci közegben, készségeiket képesek a mindennapi életben is felhasználni, ezzel jelentős üzleti értéket teremtve. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a versenyzők olyan elismert piaci szereplők által összeállított feladatokon dolgozhattak, mint a Nokia, a Bosch, az Accenture, az OTP Bank, a Graphisoft, az MSCI, és a United Consult.
Megérte azonban kitartóan dolgozni, mert az értékes szakmai tapasztalaton, új kapcsolatokon és a szórakoztató kihívásokon túl összesen 500.000 Ft talált gazdára a dobogósok között.