Neonparádé, hé, ezt mindenkinek látni kell!
Több mint ötven évvel ezelőtt a legmagasabb szintről érkezett az ukáz: Budapestet központi program keretein belül neonosítani kell. A döntést 1969-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusán hozták meg, egy évvel azután, hogy a szocialista Magyarországon bevezették az új gazdasági mechanizmus reformját, ami papíron enyhített a gazdasági irányítás és tervezés központosításán.
A fényreklámok megteremtették azt a délibábot, hogy a város legalább külcsínben hasonlítson a világvárosokhoz és élhető helyként tetszelegjen. (Neonreklámok egyébként már az 1900-as évek elejétől is voltak Magyarországon, de ezek a második világháború alatt, Budapest ostroma során elpusztultak.)
A világító betűkből legtöbbször a helyek nevét, vagy az árult portékák típusát írták ki az üzletek fölé. (Minőségi vajassütemények boltja, Cipőt a cipőboltból, Patyolat). A nagy állami vállalatok, fittyet hányva a hiánygazdaságra, szintén rendesen költöttek a fényreklámokra, köztük olyan gyöngyszemekkel, mint a Gyűjtsd a vasat és a fémet, add át a MÉH-nek!, Érdemes takarékoskodni!, vagy az Óvatosság, türelem, udvariasság! – ami a biztonságos közlekedés fontosságára hívja fel a figyelmet. A neonok egyértelműen a 70-es években élték virágkorukat, aztán egyre inkább lecsengett a népszerűségük. „Mióta részletesebben foglalkozom a neonokkal, azért érthetőbb, hogy miért alakult így”
– mondja Patkós Luca, a Cső projekt alapítója. „Persze, jobban néz ki, mint azok a nyomtatott felületek, amik most is láthatóak a körúton, de sokkal drágább a fenntartásuk.” A rendszerváltás után a neonokhoz tartozó üzletek nagy része megszűnt, a 90-es évek közepétől beáramló külföldi multik pedig már hozták a maguk egységes arculatát. Az állami cégek jogutód nélkül maradtak, a költséges leszerelést és elszállítást senki nem akarta a nyakába venni.
„A 70-es években sok lakó és bolt között zajlottak perek, mert a régebbi neonreklámok nemcsak zavaróan bevilágítottak a lakásba, de még zörögtek is” – árnyalja Luca a neonokról kialakult romantizált képet. Ennek ellenére felháborítónak tartja, hogy ugyan a legtöbb neonreklám örökségvédelem alatt áll, a többség egyszerűen kihajítja őket. 1969 és 1972 között körülbelül 19 ezer neonreklámot szereltek fel az országban, de az 1984-es Népszava cikk már egyértelmű hanyatlásról számol be.
Ekkor már csak 2500 neonreklám volt a fővárosban, amiből 800 már nem volt működőképes, vagy bekapcsolható állapotban. Budapesten jelenleg mindössze száz darab neonreklám lehet, ám ezek nagy része nem működik. Luca a Cső projekttel az egykor szebb napokat látott neonreklámokat akarja megmenteni.
