"A Játszd újra el!, valamint a Várj! című dalt 1990-ben rögzítettük a kispesti LGM Stúdióban egy éjszaka során. A terv az volt, hogy egy teljes albumot készítünk Zsuzsának, de az élet máshogy alakult: a két dal, illetve az angol nyelvű változatok most először jelenhettek meg, és szinte véletlen, hogy a felvételek fennmaradtak" - mondta Zakar István, a számok zeneszerzője a bemutatón.
Enyedi Ernő, az e-Music Records egyik vezetője, a kiadvány producere felidézte, hogy a két dalt 1990-ben a Proton kiadó vezetőjeként tervezte kiadni, és számos más daltöredék is elkészült. "Ezek a számok egy addig kevésbé ismert énjét hozták ki Zsuzsából: felszabadultan, gátlások nélkül énekelt, évekkel később ez tette őt az ország egyik legjobb énekesnőjévé".
A hanganyag 1990 után elfelejtődött, igaz, tíz évre rá készült egy másik, eltérő hangszerelésű verzió. Közben 1998-ban a Játszd újra el! eredeti mesterszalagja megsérült, majd 2012-ben, már jóval a művész halála után leégett az az ügyvédi iroda, ahol az anyagot letétbe helyezték, így a maszter megsemmisült.
Szerencsére maradt egy másolat, ami alapján végül elkészülhetett egy technikailag feljavított felvétel. Zakar István elmondta: a Játszd újra el!-ből hiányzó hat-hét másodperces részt is sikerült digitális eljárással szinte tökéletesen pótolni.
"A 33 évvel ezelőtti felvételen valamennyi hangszeres részt én játszottam fel, a hangmérnök Hajas György volt" - idézte fel Zakar István. A Játszd újra el! lírai hangvételű dal, a Várj! funkys, diszkós lüktetésű. A két dal szövegét Král Csaba készítette.
Az Elveszett felvételek című kiadvány bemutatóján jelen volt Sasvári Sándor musicalszínész is. Mint elmondta, pályáját zenészként kezdte, a hetvenes évek végétől számos sztárénekes kísérőzenekarában játszott basszusgitáron, országszerte turnézott Cserháti Zsuzsával, Máté Péterrel, Ihász Gáborral, Harangozó Terivel, a Záray-Vámosi házaspárral és Zoránnal is.
Enyedi Máté, az e-Music cégvezetője elmondta: a két éve újonnan indult kiadó eddig kilenc lemezt adott ki, valamennyit CD-n, Cserháti Zsuzsa anyaga CD mellett vinyl középlemezen (EP) is megjelent.
Mint elhangzott, július 23-án, Cserháti Zsuzsa halálának 20. évfordulóján filmvetítéssel, beszélgetéssel egybekötött zenés megemlékezést tartanak az újbudai A38 hajón énekesek, zenészek, egykori barátok részvételével.
Cserháti Zsuzsa az 1972-es Táncdalfesztiválon vált országosan ismertté, 1978-ban elnyerte a Magyar Rádió Tessék választani! című könnyűzenei versenyének nagydíját, ekkor jelent meg első önálló nagylemeze. 1981-ben a második albumával jelentkezett, majd számos ok miatt kivonult a magyar könnyűzenei életből és csaknem másfél évtizedes vendéglátózás (Németország, Moulin Rouge) után csak 1996-ban tért vissza, óriási sikerrel. Ismét lemezeket készített (Hamu és gyémánt; Mennyit ér egy nő; Adj még a tűzből; Várj; Add a kezed), elismeréseket kapott, ám az elvárások miatti stresszhelyzetek kihatottak egészségi állapotára, halálát gyomorvérzés okozta.
Legismertebb dalai: Kicsi gyere velem rózsát szedni; Boldogság, gyere haza; Édes kisfiam; Különös szilveszter; Száguldás, Porsche, szerelem (Charlie-val közös).