Jump to content

Két különböző nemzetközi fesztiválon is magyar film ért el sikert

2024. 03. 22. 13:31

Hevér Dániel rendezése, a Valami madarak a bergamói fesztiválon elnyerte a második díjat, míg Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása a zsűri díját kapta meg a belgiumi Mons nemzetközi filmes versenyén – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

A 42. Bergamo Film Meeting második díjával elismert Valami madarak az NFI inkubátor programjának támogatásával készült el és decemberben mutatták be a magyar mozik – idézték fel a közleményben.

Hevér Dániel filmje az idősgondozás – korábban magyar filmekben mellőzött – témájával foglalkozik. A generációkon átívelő különleges barátságról elmesélt történet Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült. A Valami madarak forgatókönyvírója Kertész Zsanett, operatőre Nagy Marcell, vágója Csabai Attila, zeneszerzője Kalotás Csaba, producere Dreissiger László.

 

Belgium nagy múltú nemzetközi fesztiválján, Mons-ban a zsűri díját nyerte el Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása. Az inkubátor program támogatásával, Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma főszereplésével készült, megtörtént iskolai esetet feldolgozó alkotás forgatókönyvét a rendező Palóczi Zitával közösen írta, operatőre Táborosi András, vágója Soltész Orsolya volt, zenéjét Cári Tibor szerezte, executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András és Moldovai Katalin.

Az Elfogy a levegő a torontói fesztiválon tartott tavalyi világpremier óta nagy sikerrel szerepel a seregszemléken, Varsóban, a franciaországi Arras-ban, Thesszalonikiben és Mannheimben is rangos díjakkal ismerték el, legutóbb a belgrádi fesztiválon nyerte el a legjobb elsőfilm díját.

(Forrás: sikerestortenetek.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)