Jump to content

ÖTTUSA - EZÜSTÉRMET SZERZETT A MAGYAR MIX VÁLTÓ AZ IFJÚSÁGI VILÁGBAJNOKSÁGON

2016. 07. 22. 09:04

A helyezések és negyedik helyek után az utolsó pillanatban és óriási küzdelemben érmet szerzett a magyar együttes az írországi Limerickben zajló ifjúsági A korosztályú öttusa-világbajnokságon: a Szép Balázs, Strobl Anita mix váltó állhatott fel a dobogó második fokára.

Az Európa-bajnokságok lebonyolításával ellentétben a világbajnokságon az utolsó napon rendezik a három váltóversenyt, így aztán igencsak sűrű programnak nézett elébe reggel a magyar csapat. Az egyéni versenyek küzdelmei után az utolsó erejüket is összeszedték az érintettek (már, akik indultak egyesben), s a nagy akarás nem nyögést, hanem gyümölcsöt hozott.

A Szép Balázs, Stobl Anita kettős ugyanis a dobogó második fokára léphetett fel a mix váltó versenyét követően.

„Kőkemény küzdelem alakult ki három csapat között – kezdte a beszámolót Kállai Ákos utánpótlás-kapitány. – Szent meggyőződésem, hogy bármelyik másik napon, bármelyik másik versenyen nyerhettünk volna, de az oroszok a mi félelmetesen jó kombinációnknál is jobban teljesítettek. A gyerekek nagyon örültek, igazán szépen csillogó érmet nyertek.”

(Forrás: utanpotlassport.hu)