S. Takács András, az On the Spot magyar dokumentumfilm-sorozat rendező-producere és Lám István, a Tresorit vezérigazgatója szerepel a listán.
Az amerikai Forbes magazin minden évben közzé tesz egy listát, amelyen a legsikeresebb 30 év alatti fiatal tehetségeket gyűjtik össze. Most először azonban egy olyan felsorolást is a nyilvánosságra hoztak, amelyen a sikeres európai fiatalokat gyűjtötték össze, akikre érdemes lesz odafigyelni a közeljövőben.
A listán van többek között Adele, brit énekesnő, Novak Djokovics, szerb teniszező, Sebastian Vettel, világbajnok Forma 1-es pilóta és a Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista, Malala Juszufzai is.
A felsorolásban két magyar név is szerepel: Lám István, az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar startup, a Tresorit vezérigazgatója, aki a technológia kategóriában végzett a legjobb 30 között; valamint S. Takács András, az On The Spot című dokumentumfilm-sorozat rendező-producere, média kategóriában.
S. Takács András feleségével, Cseke Eszterrel hét éve járja a világot stáb nélkül két kis kamerájukkal. Munkájukért Monte-Carlóban Arany Nimfát vehettek át. Chicagóban Arany- és Ezüst Plakettet, Magyarországon pedig Prima Primissima és Pulitzer-emlékdíjat kaptak.
Fiatalon kezdte pályafutását Kudlik Júlia a Magyar Televíziónál. Életútját összegző könyve megjelenése kapcsán az M5 Librettó című műsorának vendégeként idézte fel, hogyan hatottak rá a kezdeti évek tapasztalatai, és miként
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén június 25-én a floridai Kennedy Űrközpontból elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Ax-4 nemzetközi kereskedelmi űrmisszió.
Minden szakma, tudományterület, művészeti ág, sport akkor tud népszerűvé válni, ha vannak olyan képviselői, akik inspirációt jelentenek a felnövő generációknak. Ezért fontos, hogy minden évben, a magyar feltalálók napján felhívjuk
A mesterséges intelligencia fejlődése az utóbbi évtized egyik legmeghatározóbb technológiai folyamata. Ennek a fejlődésnek az élén áll az OpenAI, amelynek neve ma már egybeforrt a mesterséges intelligenciáról szóló társadalmi, üzleti
Idén hazánk rendezte az immár 9 éve működő verseny és konferencia, a Danube Cup döntőjét, ami öt (Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia, Szerbia) ország 11 Duna-parti egyetemét tömöríti. A kezdeményezésben különböző
A belvárosi parkolóhely keresése gyakran időigényes és frusztráló feladat, amely nemcsak az autósoknak okoz nehézséget, hanem a forgalom zsúfoltságához és a környezet terheléséhez is hozzájárul. A Yettel most Magyarországon új