Megdöntötte a magashegyi merülés nem hivatalos világrekordját egy magyar búvár. A föld egyik legbarátságtalanabb pontján, az Andok második legmagasabb csúcsán merült le egy sós tóba
Annyira ismeretlen terep ez, hogy senki sem tudhatta, hogyan reagál a szervezete. Az a célja, hogy a következő útját az efféle kísérletek iránt élénken érdeklődő NASA támogassa.
Aligha lehetne különlegesebb helyet választani a búvárkodásra, mint a föld legmagasabban fekvő merülhető állóvizét. Február 21-én Tósoki Ernő éppen itt, a chilei Ojos del Salado hegycsúcson fekvő tavacskában hajtott végre sikeres búvármerülést.
Ez a csúcs 6893 méteres tengerszint feletti magasságával a Dél-Amerikán végigvonuló Andok hegyvonulat, sőt az egész nyugati félteke második legmagasabb pontja, egyszersmind a világ legmagasabb aktív vulkánja. Maga a tó 6400 méter magasan van. Ilyen magasságban korábban soha senki nem merült.
Tósoki Ernő egyetlen segítsége a helyszínen párja, Nagy Patrícia, korábbi válogatott dzsúdós volt, holott hasonló vállalkozásokra 8-10 fős expedíciók szoktak összeállni.
"Húsz éve merülök, magashegyi búvárkodással öt éve kezdtem foglalkozni. Nagyon motivált minket a feladat összetettsége, a teljesítmény sportértéke.
Fiatalon kezdte pályafutását Kudlik Júlia a Magyar Televíziónál. Életútját összegző könyve megjelenése kapcsán az M5 Librettó című műsorának vendégeként idézte fel, hogyan hatottak rá a kezdeti évek tapasztalatai, és miként
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén június 25-én a floridai Kennedy Űrközpontból elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Ax-4 nemzetközi kereskedelmi űrmisszió.
Minden szakma, tudományterület, művészeti ág, sport akkor tud népszerűvé válni, ha vannak olyan képviselői, akik inspirációt jelentenek a felnövő generációknak. Ezért fontos, hogy minden évben, a magyar feltalálók napján felhívjuk
A mesterséges intelligencia fejlődése az utóbbi évtized egyik legmeghatározóbb technológiai folyamata. Ennek a fejlődésnek az élén áll az OpenAI, amelynek neve ma már egybeforrt a mesterséges intelligenciáról szóló társadalmi, üzleti
Idén hazánk rendezte az immár 9 éve működő verseny és konferencia, a Danube Cup döntőjét, ami öt (Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia, Szerbia) ország 11 Duna-parti egyetemét tömöríti. A kezdeményezésben különböző
A belvárosi parkolóhely keresése gyakran időigényes és frusztráló feladat, amely nemcsak az autósoknak okoz nehézséget, hanem a forgalom zsúfoltságához és a környezet terheléséhez is hozzájárul. A Yettel most Magyarországon új