Galambos Ramóna bronzérmet nyert az 55 kilogrammos súlycsoportban a rigai birkózó Európa-bajnokságon, miután a csütörtök esti helyosztón legyőzte a román Simona Pricobot.
A 19 éves magyar sportoló aztán egészen nagyszerű, magabiztos birkózással múlta felül riválisát a nem olimpiai kategória éremmérkőzésén.
Az edzői intelemnek megfelelően Galambos végig tökéletesen tudott figyelni a román lábra támadásaira, és egy ilyen kísérletet megkontrázva szerzett vezetést alig egy perccel a kezdés után, miután sikerült mögé kerülnie.
A román 2-0-s hátrányában próbálkozott ugyan, ám érezhetően a magyar uralta a meccset, rendre jól fogta meg Pricob karját, kiválóan mozgatta, és két és fél perc után kontrából egy derékra támadást követően ismét levitte a szőnyegre. A szünetre így megnyugtató, 4-0-s előnnyel ment pihenni a magyar birkózó, aki a menet utolsó másodperceiben jól védekezett ki egy lábfelszedést.
Az előny nagy volt, a magyar sarok azonban egyre hangosabb és feszültebb: Nagy Lajos és Gulyás István szövetségi kapitány is megállás nélkül adta az instrukciókat, Galambos pedig szinte minden kérésnek megfelelt, sőt, túl is teljesített, és a második menet kezdését követően gyönyörűen kapta fel Pricob lábát, majd ismét földre vitte őt. Az előny ekkor már hatpontos volt, a román pedig már teljesen veszélytelennek tűnt, kevés meggyőződéssel próbálkozott.
A folytatásban ennek megfelelően a különbség csak nőtt, egy kivitel, és egy újabb mögé kerülés után, alig több mint öt perc alatt 10-0-s technikai tussal véget is ért a mérkőzés, s ezzel Galambos élete első felnőtt világversenyes érmét ünnepelhette.
Fiatalon kezdte pályafutását Kudlik Júlia a Magyar Televíziónál. Életútját összegző könyve megjelenése kapcsán az M5 Librettó című műsorának vendégeként idézte fel, hogyan hatottak rá a kezdeti évek tapasztalatai, és miként
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén június 25-én a floridai Kennedy Űrközpontból elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Ax-4 nemzetközi kereskedelmi űrmisszió.
Minden szakma, tudományterület, művészeti ág, sport akkor tud népszerűvé válni, ha vannak olyan képviselői, akik inspirációt jelentenek a felnövő generációknak. Ezért fontos, hogy minden évben, a magyar feltalálók napján felhívjuk
A mesterséges intelligencia fejlődése az utóbbi évtized egyik legmeghatározóbb technológiai folyamata. Ennek a fejlődésnek az élén áll az OpenAI, amelynek neve ma már egybeforrt a mesterséges intelligenciáról szóló társadalmi, üzleti
Idén hazánk rendezte az immár 9 éve működő verseny és konferencia, a Danube Cup döntőjét, ami öt (Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia, Szerbia) ország 11 Duna-parti egyetemét tömöríti. A kezdeményezésben különböző
A belvárosi parkolóhely keresése gyakran időigényes és frusztráló feladat, amely nemcsak az autósoknak okoz nehézséget, hanem a forgalom zsúfoltságához és a környezet terheléséhez is hozzájárul. A Yettel most Magyarországon új