Molnár Bendegúz Gergő nyerte a magyar GFS Racing által szervezett nemzetközi autóversenyző-tehetségkutató döntőjét, amelyet vasárnap és hétfőn rendeztek.
A szervezők tájékoztatása szerint az 59 fős mezőnyben 29 magyar volt, akik közül a legjobb 25 közé 14-en, a legjobb 10-be pedig öten jutottak be.
A 2:51.122 perces köridővel győztes Molnár Bendegúz Gergő – aki életében először most ült versenyautóban – versenyzőülést kapott egy teljes szezonra a nemzetközi mezőnyt felvonultató FIA Swift Cup Europe márkakupa-sorozatban. A második helyen a német Oliver Müller zárt (2:51.369), a harmadik pedig Hefler Róbert lett (2:52.388), utóbbi különdíja egy teljes versenyhétvége egy 1300 köbcentis Suzuki Swifttel a márkakupa-sorozatban.
A tehetségkutatón azok vehettek részt, akik április 1-ig betöltötték, betöltik a 14. életévüket és még nem múltak el 25 évesek. A kétnapos döntőben gokartozás, szimulátorozás, írásbeli és vezetéstechnikai teszt is várta a versenyzőket, akiknek a nyelvtudásukról és fizikai kondíciójukról is számot kellett adniuk.
A FIA Swift Cup Europe sorozatban az idén hat hétvégén 17 futamot rendeznek Magyarországon, valamint Ausztriában és Szlovákiában, többek között a túraautó-világbajnokság (WTCC) és a kamion Európa-bajnokság betétversenyeként.
Fiatalon kezdte pályafutását Kudlik Júlia a Magyar Televíziónál. Életútját összegző könyve megjelenése kapcsán az M5 Librettó című műsorának vendégeként idézte fel, hogyan hatottak rá a kezdeti évek tapasztalatai, és miként
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén június 25-én a floridai Kennedy Űrközpontból elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Ax-4 nemzetközi kereskedelmi űrmisszió.
Minden szakma, tudományterület, művészeti ág, sport akkor tud népszerűvé válni, ha vannak olyan képviselői, akik inspirációt jelentenek a felnövő generációknak. Ezért fontos, hogy minden évben, a magyar feltalálók napján felhívjuk
A mesterséges intelligencia fejlődése az utóbbi évtized egyik legmeghatározóbb technológiai folyamata. Ennek a fejlődésnek az élén áll az OpenAI, amelynek neve ma már egybeforrt a mesterséges intelligenciáról szóló társadalmi, üzleti
Idén hazánk rendezte az immár 9 éve működő verseny és konferencia, a Danube Cup döntőjét, ami öt (Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia, Szerbia) ország 11 Duna-parti egyetemét tömöríti. A kezdeményezésben különböző
A belvárosi parkolóhely keresése gyakran időigényes és frusztráló feladat, amely nemcsak az autósoknak okoz nehézséget, hanem a forgalom zsúfoltságához és a környezet terheléséhez is hozzájárul. A Yettel most Magyarországon új