A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KIJUTOTT AZ OLIMPIÁRA
2016. 04. 09. 08:59
Szerkesztőség
Az olaszországi Triesztben zajló olimpiai kvalifikációs torna negyeddöntőjében a magyar csapat végig vezetett Németország ellen, és biztos győztesnek tűnt. Az utolsó negyedben azonban a németek nagyot hajrázva feljöttek egy gólra, de egyenlíteni már nem tudtak. Ezzel a magyar csapat kijutott az olimpiára!
A magyar vízilabda-válogatottnak nem lehetett más célja, minthogy csoportgyőztesként a negyeddöntőben megverje Rióért Németországot. Bár nem tűt nehéz ellenfélnek a botladozó német gárda, egy olimpiai selejtezőn egyetlen csapatot sem lehet félvállról venni.
Remekül kezdett a magyar válogatott, Erdélyi révén rögtön góllal köszöntünk be a németeknek. A biztos védekezésre alapoztunk, a németek pedig több mint tíz percig nem tudtak betalálni. A magyarok viszont igen, így félidőre szépen felhízott három gólra az előny. (5–2)
A harmadik negyedben is folytatódott a jó játék, sokkal jobban játszottunk, mint a németek, akikben egyedül Kong kapus tartotta a lelket. Esetlegesek voltak az ellenfél akciói, így az utolsó negyedre 7–3-as előnnyel fordultunk.
Amikor pedig alig egy perccel a negyedik negyed kezdete után már öt góllal vezettünk, talán tudat alatt is úgy gondolták a játékosok, hogy megvan a kvóta. Egyedül a németek gondolták másként. Szerencsés és szép gólokkal egyaránt elkezdtek kapaszkodni, a magyar támadások pedig már nem voltak hatékonyak.
Másfél perccel a vége előtt a németek feljöttek egy gólra, és szinte vérszemet kaptak. A magyar emberelőnyök kimaradtak, így az utolsó pillanatokban a németek az egyenlítésért küzdöttek, még előnybe is kerültek, de egyenlíteniük nem sikerült. 8–7 A magyar férfi vízilabda-válogatott ha a végén nehezen is, de nyert, ezzel kijutott a riói olimpiára!
Fiatalon kezdte pályafutását Kudlik Júlia a Magyar Televíziónál. Életútját összegző könyve megjelenése kapcsán az M5 Librettó című műsorának vendégeként idézte fel, hogyan hatottak rá a kezdeti évek tapasztalatai, és miként
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén június 25-én a floridai Kennedy Űrközpontból elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Ax-4 nemzetközi kereskedelmi űrmisszió.
Minden szakma, tudományterület, művészeti ág, sport akkor tud népszerűvé válni, ha vannak olyan képviselői, akik inspirációt jelentenek a felnövő generációknak. Ezért fontos, hogy minden évben, a magyar feltalálók napján felhívjuk
A mesterséges intelligencia fejlődése az utóbbi évtized egyik legmeghatározóbb technológiai folyamata. Ennek a fejlődésnek az élén áll az OpenAI, amelynek neve ma már egybeforrt a mesterséges intelligenciáról szóló társadalmi, üzleti
Idén hazánk rendezte az immár 9 éve működő verseny és konferencia, a Danube Cup döntőjét, ami öt (Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia, Szerbia) ország 11 Duna-parti egyetemét tömöríti. A kezdeményezésben különböző
A belvárosi parkolóhely keresése gyakran időigényes és frusztráló feladat, amely nemcsak az autósoknak okoz nehézséget, hanem a forgalom zsúfoltságához és a környezet terheléséhez is hozzájárul. A Yettel most Magyarországon új