Strádi Andrea még alig múlt harmincéves, de máris nemzetközi űrügynökségekkel dolgozik együtt, mindemellett idén ő kapta a Nők a Tudományban Kiválóság különdíját.
A fiatal kutatónő, akit hamarosan doktorrá avatnak, jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa. Andrea még a középiskolában döntötte el, hogy a tudománynak szenteli az életét, de akkor még nem is sejtette, hogy néhány év múlva már az űrkutatásban tevékenykedik.
A csapat, amelyben a fiatal kutatónő dolgozik, az elmúlt két évben nemzetközi űrállomásokra küldött detektorokat, amelyekkel a sugárzás mértékét tudják mérni, és – többek között – már az orosz űrügynökséggel is együttműködött. A kísérletek során patkányokat és halakat küldtek fel az űrbe műholdak segítségével, így vizsgálták a sugárzás állatokra gyakorolt hatását. A gömbformájú szatellitek nagyjából egy hónapig keringtek a Föld körül, belsejükben a kísérleti állatokkal.
A sugárzás mérése kiemelkedően fontos az olyan területeken, ahol várhatóan nagy dózis érheti az ott dolgozó embereket, így például az űrben is. Földi körülmények között már jól ismerjük ennek működését, és hogy miként tudunk ellene védekezni. Maga a technika, amellyel ezt az űrben meg lehet mérni, már hetven éve létezik, de a magyar kutatónő és csoportja egy minden eddiginél olcsóbb módszert dolgozott ki.
– Magyarországon már régóta foglalkozunk ezzel, de sajnos nincs elég visszhangja – mondta a Blikknek Andrea. – Ugyan nincs rakétánk, de az orosz, amerikai és kínai űrügynökségekkel kiválóan tudunk együtt dolgozni. Emberi erőforrásban nincs hiány itthon, a kutatásaink a világ élvonalába tartoznak, inkább a korszerű technikai háttérre kellene többet fordítanunk.
Fiatalon kezdte pályafutását Kudlik Júlia a Magyar Televíziónál. Életútját összegző könyve megjelenése kapcsán az M5 Librettó című műsorának vendégeként idézte fel, hogyan hatottak rá a kezdeti évek tapasztalatai, és miként
Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal a fedélzetén június 25-én a floridai Kennedy Űrközpontból elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Ax-4 nemzetközi kereskedelmi űrmisszió.
Minden szakma, tudományterület, művészeti ág, sport akkor tud népszerűvé válni, ha vannak olyan képviselői, akik inspirációt jelentenek a felnövő generációknak. Ezért fontos, hogy minden évben, a magyar feltalálók napján felhívjuk
A mesterséges intelligencia fejlődése az utóbbi évtized egyik legmeghatározóbb technológiai folyamata. Ennek a fejlődésnek az élén áll az OpenAI, amelynek neve ma már egybeforrt a mesterséges intelligenciáról szóló társadalmi, üzleti
Idén hazánk rendezte az immár 9 éve működő verseny és konferencia, a Danube Cup döntőjét, ami öt (Ausztria, Magyarország, Németország, Szlovákia, Szerbia) ország 11 Duna-parti egyetemét tömöríti. A kezdeményezésben különböző
A belvárosi parkolóhely keresése gyakran időigényes és frusztráló feladat, amely nemcsak az autósoknak okoz nehézséget, hanem a forgalom zsúfoltságához és a környezet terheléséhez is hozzájárul. A Yettel most Magyarországon új