Az adventi koncerten számos meglepetés várja az érdeklődőket, de Tokody Ilona elöljáróban annyit elárult, hogy világszerte ismert dalokat, operarészleteket hallhatnak majd a nézők.
Napjaink egyik legelismertebb magyar operaénekesnője az első részben a karácsonyra, mint bensőséges ünnepre koncentrál majd olyan művek előadásával, amelyeket a Három Tenor is előszeretettel énekelt. A második részben könnyebben emészthető, szórakoztató, olasz karácsonyhoz illő melódiák csendülnek majd fel.
A koncerten az olasz-magyar állampolgársággal rendelkező Ács János karmester mellett Tokody Ilona férje, Muskát András szerepel majd vele a színpadon. Elmondása szerint ők a legméltóbb partnerei, akik pályafutása 40. évfordulójának gálaműsorán is hatalmas sikerrel működtek közre.
A káprázatos hangú szoprán az elmúlt évtizedekben a magyar opera meghatározó alakjává nőtte ki magát. Mint mondja, élete minden mozzanata a zenei pályáját segítette.
„Az, hogy az ember kap a Jóistentől egy talentumot, az önmagában véve egy csodálatos ajándék. Ezt szorgalommal és kitartással kibontakoztatni egy életre szóló nagy feladat, ami nem ér véget” – fogalmazott Tokody Ilona.
Hozzátette, az ő esetében ezt a talentumot egy tanyasi lány kapta és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetben nő fel valaki. Gyermekként gyönyörű természeti környezet vette körül és korai évei egyik fontos színterének számított a tanyasi iskola, ahol édesapja tanító volt.
Tehetsége mellett szintén az isteni gondviselésen keresztül kapott adományként tekint arra, hogy fantasztikus szülők és egy bölcs nagymama nevelte, aki hamar felmérte, hogy zenei tanulmányaihoz szüksége lenne egy zongorára.
„Elment ezért a tehetősebb gazdákhoz, és 10.000-10.000 ezer forintot kért tőlük kölcsön, aminek fejébe aztán évekig jártak anyámmal napszámba, hogy ebben a formában visszafizessék az első hangszerem díját” – emlékezett vissza.
Mint fogalmazott, amikor élete során jó lehetőségei adódtak, a szerencse mindig felkészülten érte.
„Az Operaházba rögtön felvettek az Akadémia után, majd rövidesen a bécsi Saatsoperben is énekelhettem. Innen már egyenes út vezetett a nemzetközi elismertségig. Visszanézve, az életem olyan, mint egy regény, ami arról szól, hogyan lett egy tanyasi lányból világhírű operaénekes.”
Arra a kérdésre, hogyan tudja megőrizni frissességét, Tokody Ilona úgy felelt, náluk otthon teljesen természetes, hogy reggelente sporttal indítják a napot és figyelnek rá, hogy a sok munka mellett a kikapcsolódásra is jusson idő.
A világhírű operaénekes azt is elárulta, hogy a karácsony náluk családi körben zajlik, hiszen a szeretet a legfontosabb.
„Nosztalgiával emlékszem vissza arra, amikor a Kutasi iskolában a cicusok benn voltak velünk az épületben, és a család együtt ünnepelt.Édes apámmal és nagymamámmal szegényebbek lettünk azóta. Manapság is meghitt a karácsony, de azért ők nagyon hiányoznak. Édesanyám 86 éves létére mai napig vállalja, hogy megsüti a mákos bejglit és az én kedven puszedlimet” – mondta Tokody Ilona.
A Kossuth-díjas operaénekes koncertjére már kaphatók a jegyek a jegy.hu irodáiban.
Tanyasi lányból lett világhírű operaénekes
December 20-án 19 órakor a Budapesti Kongresszusi Központban ad koncertet Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes és János Ács, az olasz operarepertoár specialistájaként emlegetett karmester.
(Forrás: sikerestortenetek.hu)