Jump to content

Magyar siker a világ legrangosabb szőrmetervező versenyen

2018. 03. 02. 16:07

A Milan Fashion Week keretében megrendezett REMIX 2018 harmadik helyezését egy magyar tervező nyerte el.

Az International Fur Federation (IFF) 2004 óta rendezi meg a világ legrangosabb, nemzetközi szőrmetervező versenyét, a REMIX-et, amely egy kiváló ugródeszka a fiatal dizájnerek számára: számos korábbi döntős jutott el innen nagynevű divatházakhoz, vagy indíthatta el a versengés után saját márkáját. Az idei kiírás központi témája a természet volt, amelyet a legváltozatosabb formában ragadtak meg a versenyzők.

A világ minden tájáról érkező, több mint 100 pályázó közül tíz versenyző kapta meg a lehetőséget, hogy az idei döntőn, a milánói divathét keretében, a Palazzo Barozziban megmutathassa a munkáit. A globális tehetségeket szemléző Vogue Talents, a Vogue olasz kiadásának kezdeményezése az esemény egyik fő szponzora, így a zsűri feje a program vezetője és a magazin megbízott főszerkesztője, Sara Maino Sozzani volt. A három nyertes szakmai tréning és mentorálás mellett lehetőséget kap arra is, hogy munkáik a magazin exkluzív anyagaiban, valamint az IFF FUR NOW reklámkampányában szerepeljenek. Ez valóban kiugrási lehetőség, hiszen az olasz Vogue divatanyagai a legrangosabbnak számítanak még a világ legnevesebb divatlapcsaládján belül is.

A hétvégi döntőn az első helyezést a japán Chunchen Liu érte el, az ő munkáit a havas hegyek és hegymászás ihlette. Az ezüstérmes kínai dizájner, Siyang Meng pedig a kristályokból merített inspirációt.

A harmadik helyezett, a magyar Wirth Abigail szokatlanabb témát választott: „A kollekciómat a közösségi média, a digitális környezet mint mára természetessé vált élettér gondolata adta – mondta el a tervező a hvg.hu-nak. – Az volt a célom, hogy elgondolkodtassam az embereket: Kik is vagyunk valójában? Milyen a viszony a valós életünk és az jelenlétünk között? Hiszen sokan teljesen más képet sugallnak magukról a digitális térben, teljesen más kapcsolatokat alakítanak ki, és egyfajta önigazolást várnak az online jelenlétükre való reakcióktól.”

A darabok is erre reflektálnak: a kockás háttér a Photoshop kockás felületére utal, ami már a manipulációt testesíti meg, a tervező hashtageket használt mintaként, és szépművészeti referenciákat is csempészett a darabokba, amelyek mind a személytelen tökéletességre utalnak. „Mivel a szőrme az egyik legfenntarthatóbb alapanyag, éles kontrasztot testesít meg számomra azzal a műanyag világgal szemben, ami körbevesz minket” – magyarázta.

Abigailt a hazai Furever by Csányi cég, Közép-Európa legnagyobb szőrmével foglalkozó vállalkozása segítette az alapanyagokkal, és technikai, kivitelezési segítséggel is.

(Forrás: hvg.hu)