A döntéshozásuk alapján az emberek nagy többségét két kategóriába lehet osztani: vannak maximalisták, akik a lehető legtöbb szempont alapján minél megalapozottabb és jobb döntést szeretnének hozni, és vannak a megelégedők, akik inkább egy „jó lesz az úgy” attitűdöt vesznek fel. Mindkét típusnak megvannak az előnyei és hátrányai, de érdemes lehet időnként kilépni a saját árnyékunkból, és a döntés jelentőségéhez igazítani a belső folyamatokat. Ehhez a BBC adott néhány hasznos tippet. 

Amikor a maximalista típus hoz döntést, többnyire nagyon jól informált és ez ideális esetben tökéletes végeredményt is hozhat. De amikor nem ideális a helyzet, rengeteg időt és energiát veszít el a folyamatban, és egészen addig nem dönt, amíg nem gondolja, hogy az már tökéletes lesz. Vegyük például egy új televízió kiválasztását: fontosabb-e a legnagyobb képernyő vagy inkább a kedvező árat vesszük kiindulási alapnak. A kettő közti ingázás egészen addig folytatódhat, amíg fogalmunk sem lesz arról, igazából miért volt szükségünk új tévére, vagy éppen ahogy letesszük a voksunkat a nagy képernyő mellett, már meg is bánjuk, hogy ennyit költöttünk rá és megbánjuk a döntést. A maximalista típus mindezek miatt sokkal hajlamosabb az önostorozásra, a tökéletesség hajszolására és a megbánásra.

A megelégedő típus ezzel szemben inkább szeret gyorsan túllenni a nehezén. A lehető legjobb döntés helyett megelégszik az elfogadhatóval. Ez a típus tudja, hogy lehetetlen minden rendelkezésre álló információt belátható időn belül megszerezni, a döntéseik rendezőelve így az „elég jó” szint elérése lesz. Például egy étteremben nem böngészi végig a többoldalas menü minden tételét akkurátusan, utánakérdezve a napi ajánlatoknak, hanem megnézi, mit rendel az asztaltársaság, esetleg a többi vendég az étteremben, és aztán dönt. Itt a hátrány a túl gyors döntéshozás és a lustaság. 

Ennek a veszélye az, hogy a döntés következménye, a megtérülés mégsem lesz elég jó, hiszen nem szánt elég időt arra, hogy felmérje a körülményeket.