Jump to content

Kovács Bálint sporttörténelmet írt a gyorsaságimotoros német bajnokságban

2018. 05. 02. 09:23

Kovács Bálint, a H-Moto Team 16 éves versenyzője egy futamot megnyert, a második versenyen pedig második lett az elmúlt hétvégén a németországi Oscherslebenben, a gyorsaságimotoros német bajnokság Suzuki Cup kategóriájában.

A csapat keddi tájékoztatása szerint a fiatal pilóta ezzel sporttörténelmet írt, mert korábban még egyetlen magyar motorversenyző sem aratott ehhez hasonló sikert ennyire fiatalon egy nemzetközi sorozat felnőtt mezőnyében.

Kovács a hétvége mindkét időmérő edzésén az élen végzett, így a szombati és a vasárnapi futamon is az első rajtkockából indulhatott, szombaton győzött, míg vasárnap - három tizedmásodperccel lemaradva a győztestől - második lett az 1000 köbcentis versenymotorokat felvonultató mezőnyben.

"Annak ellenére, hogy a hétvége első felében sokat bajlódtunk a motor beállításainak finomhangolásával, minden edzésen sikerült gyorsulnom, és a nemzetközi felnőtt mezőnyben pályafutásom első pole pozícióit és győzelmét is megszereznem. Hihetetlen érzés volt a dobogón a magyar himnuszt hallani" - idézte a csapat közleménye Kovácsot, aki a szombati futamon saját bevallása szerint elrontotta a rajtot, ezért visszaesett a harmadik helyre, de sikerült feljönnie és nyernie, míg vasárnap bár jól rajtolt, a futam során hibázott egyet, ezért a végül győztes német vetélytársa meg tudta előzni.

Az oscherslebeni első és második helyének köszönhetően Kovács az összetett pontversenyben is az élen áll. A sorozat július 6-8. között a belgiumi Zolderben folytatódik.

(Forrás: MTI)