Az IBM csütörtök este megerősítette azokat a korábban kiszivárgott híreket, miszerint megvásárolta a Ustream Inc. felhőalapú, élő videostreaming szolgáltatást nyújtó vállalatot. Az IBM a tranzakció pénzügyi részleteit nem közölte.
A Ustream az IBM egy új üzletágának a része lesz, amelyet Cloud Video Services-nek neveznek. Ez az üzletág fogja össze az IBM kutatás-fejlesztési laborjaiból és a stratégiai felvásárlásokból származó eszközeit. (Az üzletág egyesíti a Ustream eszközeit valamint a nemrégiben felvásárolt Clearleapet is.) Az egység Braxon Jarratt vezérigazgató irányításával működik majd.
A Fortune lap információi szerint, az IBM 130 millió dollárnyi készpénzt kínálna Fehér Gyuláék sikercégéért a lap szerint, amely az ügyletet jól ismerő forrásokra hivatkozik. A készpénz mellett teljesítményfüggő utólagos többletár, úgynevezett earnout, illetve az alkalmazotti plusz díjazása is felmerült. Az IBM és a Ustream már 2014 áprilisa óta együttműködő partner, a magyar fejlesztést használják ugyanis az IBM nyílt forrású fejlesztői platformján, a Bluemixen is, így a felvásárlással az IBM megkönnyítené a fejlesztői dolgát.
A Ustreamet 2007-ben két amerikaival, Brad Hunstable-lel és John Hammel együtt indított el Fehér Gyula fejlesztő, amely 2008 márciusában a Doll Capital Managementől kapta első, 11 millió dolláros befektetését, amit 2010-ben egy 20 millió dolláros tőkeinjekció követett. A székhelyét közben a Szilícium-völgybe helyező magyar – amerikai vállalatba a mai napig már több mint 60 millió dollárt fektettek be. A maga szegmensében egyértelműen piacvezető cég partnerei között megtalálni a Facebookot, az HBO-t, a Ciscot, vagy éppen a NASA-t is. A cég ugyanakkor fejlesztéseit ma is Magyarországon, az Andrássy úti irodájában dolgozó csapattal végzi, ahol rendszeresen tartanak eseményeket a magyar startup szcéna felpezsdítésének céljából.
Az együttessel korábban is együtt dolgozó ismert karmesterek vezényletével, világhírű szólistákkal, kortárs és klasszikus szerzők műveinek megszólaltatásával várja közönségét a pécsi Pannon Filharmonikusok Zenekar (PFZ) a 2024/2025-ös évadban.
A magyar film napja alkalmából a hazai alkotások mellett híres klasszikusok szinkronfelújított alkotásait is láthatják április 29-től egy héten át a közmédia csatornáin. Az MTVA restaurálás és hangfelújítás terén végzett
Teljes szereposztással, több mint száz színész közreműködésével készül új hangoskönyv-sorozat angolul J. K. Rowling Harry Potter-regényfolyamának mind a hét kötetéből - számolt be róla szerdán a Variety.com.
A színpadon, filmvásznon és rendezőként egyaránt sikeres Sztárek Andrea különleges becenévre hallgat: édesanyja nyomán a hozzá közelállók Andrisnak hívják. A színművész a közmédia Névjegyek című műsorában beszélt arról, milyen érzések
Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.