A „carpe diem” filozófiája, vagyis a pillanat megélése – legyen az ünnepi vagy hétköznapi – fontos Kautzky Armand számára. A Jászai Mari- és Wacha Imre-díjas művészt, a Duna csatorna műsorvezetőjét
Az 1968-as mexikói olimpián aranyérmet szerzett magyar labdarúgó-válogatott tagja, Básti István máig hordja az akkori válogatott tréningfelsőt – árulta el a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett futballista a Kossuth Rádió portréműsorában.
Csütörtökön hajnalban 76 éves korában elhunyt Mucsi János Harangozó Gyula-díjas, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett koreográfus, érdemes művész, a Duna Művészegyüttes egykori művészeti igazgatója, a Duna Karnevál Nemzetközi Kulturális Fesztivál
Csurka István születésének kerek évfordulója kapcsán több művét is hallhatják a Kossuth Rádióban a héten.
A 77 éves korában elhunyt rendező, forgatókönyvíró, producer, színész és dramaturg életművének egyik közönségkedvenc alkotásával emlékezik Gát Györgyre március 14-én este az M5 kulturális csatorna.
Szombaton a Farkasréti temető Művészparcellájában kísérték utolsó útjára Galambos Erzsit.
Bajomi Nagy György színművész, az Örkény István Színház társulatának tagja 56 évesen, hosszan tartó betegség után hunyt el.
Hazánk egyik legeredményesebb profi ökölvívója szerepelt az M5 Családfamesék című műsorának legutóbbi epizódjában. A bokszklasszis gyökereit 150 évre visszamenőleg kutatták fel a szakemberek, így többet is megtudhatott édesapja – eddig
Családja, kollégái, barátai jelenlétében vettek végső búcsút Dávid Katalintól hétfőn a Fiumei úti sírkertben. A Széchenyi-nagydíjas művészettörténész, teológus szeptember 22-én, 101. életévében hunyt el.
Az énekesnő őszintén vallott testével kapcsolatos bizonytalanságáról ikrei születése után a Daytime Beauty Awards díjátadó gálán vasárnap.
A brit sztárszakács egy podcastműsorban beszélt fiatalkoráról, és elárulta az is, hogyha visszamehetne az időben, a normál életet, a névtelenséget választaná a hírnév helyett. A most 45 éves Jamie Oliver
Vannak, akik kötelező feladatként tekintenek a konyhai teendőkre, ám a kárpátaljai születésű énekes-színész kreatív alkotófolyamatként éli meg a főzést. Egy sűrű nap után a kísérletezés az ízekkel mindig feltölti –